A Miházunk átváltozása

Amikor a házat megvásároltuk csak sejtettük, hogy mennyi feladat vár majd megoldásra, és a végeredményt sem láthattuk előre. A kitartó munka végül meghozta gyümölcsét, és az otthonunk olyan lett, amilyennek megálmodtuk. Teljesen biztos vagyok abban, hogy a sikerhez nagy mértékben az is hozzájárult, hogy örömmel dolgoztunk a házunk felújításán. Lelkesedésünk azóta sem hagyott alább, és folyamatosan valósítjuk meg a terveinket. Továbbra is ketten, továbbra is tartva a célkitűzésünket, miszerint: Olcsó legyen, de jó!

Mit is csináltunk 3,5 hónap alatt?

A lakótér felújítását már olvashattátok a blogon.

Az ott leírt munkáknak az elvégzése volt a legfontosabb. Igaz, a ház lakható lett volna felújítás nélkül is, de a mai követelményeknek nem felelt meg. A munkálatokat addig szerettük volna elvégezni, amíg nem ott éltünk.

idézet

A legfontosabb munkák voltak:

Sok munka volt, és ha több időnk lett volna, azt hiszem pár dolgot másként is csinálunk. De a ház tökéletesen funkcionál, mi szeretjük, és ennyi épp elég!

Nagyon fontos, hogy a mesteremberekkel alapos legyen a kommunkáció. Időben kell szólni nekik, és a munka megkezdése előtt újra rákérdezni, hogy rendben van-e az időpont. Ez nem kukacoskodás. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy gördülékenyen menjen minden munka.

Néhány kép a felújítás után:

konyha Konyha

nappali Nappali

előtér Előtér 1

előtér Előtér 2

előtér Fürdőszoba

A képeken látszik, hogy a berendezések is a mi kezünk munkáját dicsérik:

Összefoglaló az elmúlt 4 évről

A fenti munkákon kívül már szinte mindent átalakítottunk, felújítottunk, újra gondoltunk…

A leglátványosabb változás a ház külsejét érintette.

Újra vakoltuk, szigeteltük, majd festettük a falakat, megszüntettük az istállót.

ház Előtte-utána

ház Az udvar felől is nagy a változás

Ezen a két képen is látszik, hogy milyen sok minden változott.

…és ami nem látszik a képeken…

udvar Az egyik újjászületett melléképület

udvar Az évelő ágyással egy álom teljesült

Ezeken kívül még nagyon sok mindent megcsináltunk:

udvar Az udvar

Készültek berendezési tárgyak, dekorációk, és még bútorokat is festettünk .

…és még nincs vége…

Azt gondolom, még jó ideig lesz tennivaló a ház körül.

Talán egy éve mondta a nagyobbik fiam: Anyám! Valljátok be, nektek a ház lett a hobbitok…

Azt kell mondjam, igaza volt.
Örömmel csináljuk, és azt hiszem ez (is) a titkunk. Kitalálunk valamit, tervezgetjük, és ami a lényeg, hogy saját magunk meg is valósítjuk. Lehetőség szerint a a ház körül található alapanyagokból.

Tudjátok: Olcsó legyen, de jó!

+ 1 gondolat:
Ez a sok munka nem sikerült volna egymás nélkül. Mindketten kivettük a részünket a feladatokból, ez csak így megy… A szavak erejét nem lehet vitatni, igaz? Az odafigyelés, a dícséret, a biztatás szárnyakat ad a mindennapokban!

Ha tetszett, kedveld a Facebook oldalt is, itt még több érdekességet találsz a mindennapok varázslataiból.

Kapcsolódó cikkek