Hangulatos mosókonyha, pénztárcabarát ötletekkel
A mosókonyha nem feltétlenül luxus. És ha figyelembe vesszük a praktikum, a funkcionalitás, és az esztétika szempontjait, nem kell zárt ajtó mögé sem rejteni. Éppúgy része lehet az otthonunknak, mint a lakás többi helyisége.
Az én mosókonyhám az istállóból készült (erről itt olvashatsz), épp ezért nagyon örültem, mikor végre burkolatot kapott, és elkezdett hasonlítani ahhoz, amit megálmodtam magamnak.
Berendezés
Szerettük volna minél olcsóbban megoldani mosókonyha a berendezését. Ezt csak úgy tudtuk megvalósítani, hogy (megint) SK készítettünk mindent. Természetesen ebben a projektben is a férjem volt a kivitelező, én pedig egy személyben a dizájner és a segédmunkás.
Több szempontunk is volt, mikor elkezdtük megtervezni, hogy hova mi kerüljön.
Fontos volt, hogy a bútorzat legyen:
-
olcsó
-
méretre készült
-
mutatós
-
egyedi
A ház felújítás során amit lehetett megmentettünk, többek között a hajópadlót is, amit később újra felhasználtunk.
Így aztán minden, de tényleg minden tárgy újrahasznosított lett a mosókonyhában.
Ajtó, ablak, ablakpárkány
Ajtó
A mosókonyha és a kamra közti ajtó még a házátalakításból származik. Egy beltéri ajtó volt, de a házban nem akartuk megtartani. Férjem szögvasból csinált hozzá keretet, és beépítette.
Kis átalakítás után tökéletes lett az ajtó mosókonyhába
Ablak
Az ablak bontásból származik.
Az elsődleges szempont volt, hogy fából készült legyen, aztán pedig, hogy passzoljon a ház stílusához. Mindenképp négy osztásost akartam, hisz az előtér ablaka is ilyen.
Megcsiszoltam, átfestettem, és kiválasztottam a hozzá illő függönyt.
A függöny nálam központi kérdés. Alaposan átrágom már a vásárlás előtt, hogy mi az ami leginkább beillik az adott helyiségbe, így az üzletbe már határozott elképzeléssel megyek.
Köszönet Kapuváron a Zsuzsi függönynek.
Az ablakpárkány
Mikor készült a mosókonyha, nem igazán tudtuk miből legyen a belső párkány. Csempét vagy hasonlót nem szerettünk volna. Fa mellett döntöttünk, de nem volt olyan széles deszka darabunk, ami elfedte volna. Némi gondolkodás után megszületett az ötlet.
Akác deszkából készítette a férjem, ami nagyszerűen illik a megmentett gerendához is. Igaz, hogy ez is keskenyebb lett mint a párkány, de nagyon ötletes megoldása lett a dolognak.
A hiányzó részt misunggal öntötte ki, én pedig lekentem mosható, fehér festékkel.
Olcsó, egyedi és nagyon szép lett az ablak.
A téli tüzelőnk egy részét akác deszka szél képezi. Valóságos kincsesbánya az ilyen barkácsoló családnak mint mi vagyunk.
A polc és a tároló dobozok
Polc
A polc a régi, bontott hajópadlóból született újjá. Férjem megcsinálta, szú ellen lekezeltem, majd festetettem.
Méretre készült, a tároló dobozok adták a polcok közti távolság méretét. Így lett a legpraktikusabb hely kihasználtsága a mosókonyhának.
A polc alját egy régi ajtó betétje takarja, így nem lehet “belátni”, és még mutatós is.
A régi gerendát szerettük volna megtartani
Tárolók
A dobozok szintén az olcsó legyen de jó, elvünk alapján készültek.
-
A hozzávalók:
-
karton
-
spárga
-
kétoldalú ragasztó
Az Ötletes tároló dobozok sajátkezűleg, vidéki stílusban posztnál részletesen leírtam az elkészítésüket.
Mosdó
A mosdót kaptuk, a mosdópult saját ötlet.
A felsőrésze akácfa darabokból, a szekrényke része pedig egy régi ajtóbetétjéből és egy használaton kívüli polcból készült.
A szennyestartó
A szennyestartó abszolút méretre készült, és a kábeldob kerítésünk középső darabjaiból állította össze a férjem.
Az aljára kerekeket szerelt, hogy takarításkor könnyen tudjam mozgatni, az elejére szivecskét az oldalára pedig lyukakat vágott, hogy a szellőzése is meglegyen.
Lámpa, óra
Mennyezeti lámpa
Az elképzelésem régi, ipari stílusú lámpa volt, de mikor megnéztem, hogy mennyibe kerülnek, elszomorodtam…
De nem is mi lennénk, ha nem lett volna a tervemnek megoldása.
A férjem ötlete volt mennyezeti lámpa.
A miénk régen kis csibéket melegített, most pedig beteljesíti az álmomat a mosókonyhában.
Rendeltem hozzá textil kábelt, mennyezeti rózsát, újra lett vezetékelve, lefújtam a búrát, és kész is lett.
Egy régi rossz, lámpa született nálunk újjá
Falikar és óra
A varrógéphez szükségem volt egy kislámpára is.
Ha jól emlékszem, nem volt 2000 Ft, szóval tényleg jó áron sikerült megvennem. Viszont a színe fekete volt, ami sehogy sem illett bele a tervezett dizájnba.
A faliórával ugyanez volt a helyzet, annyi különbséggel, hogy az fehér volt, ami ugyanúgy nem felelt meg nekem.
Bordó lámpák, bordó óra
Még a dekorációknál írtam, hogy kiegészítő színnek a bordót választottam. Végig kíséri a házat, és a mosókonyhában is ez lett az a szín, ami a kéket kissé feldobja.
Bordó spryval egységes színűre fújtam a lámpákat és az órát, ezzel pedig meg lett az a hangulat, amit elszerettem volna érni.
Varrógép
A varrógépem közel 30 éves. Átfestettem fehérre, hogy passzoljon a berendezés többi darabjához…
Az apróságok
A széket, a kis polcot, a bőröndöt egy kollégámtól kaptam. Tudta, hogy nálam megmenekülnek ezek a régi darabok.
Felújítottuk őket, és tökéletesek lettek a mosókonyhába.
Frau Zimmer
Még a nevét is kaptuk a helyiségnek…
Szemben velünk egy osztrák házaspár lakik (férj csak keveset beszél magyarul), és mikor készült a mosókonyha, kérdezgette, hogy mi lesz ez… Mondtuk, hogy mosókonyha, ő meg, hogy: Ja, ja! Frau Zimmer! Nekünk pedig úgy megtetszett, hogy rajt is maradt.
Annyira jópofa a név, hogy készítettünk egy kis táblát, ami a kamra felől jelzi, hogy mi van az ajtó túl
Mint az elején írtam, a berendezés valóban a legolcsóbb dolgokkal lett megoldva. Nem minden pénz kérdése, azt hiszem.
A mosókonyha példája remekül mutatja, hogy ötleteléssel, kézügyeséggel mennyi mindent ki lehet hozni áron alul. És nem csak olcsó, hanem egyedi tárgyakat tudunk házilag elkészíteni.
Különleges hangulatú lett a mosókonyhám. Egyszerű, vidékies, romantikus és nagyon szerethető.
+ 1 gondolat:
Hogy a mosókonyhában a penészt elkerüljük, telente egy nagy teljesítményű páramentesítőt használunk. Mellette gyorsan leszáradnak a ruhák, penésznek nyoma sincs, és a fogyasztása sem jelentős.
Ha tetszett, kedveld a Facebook oldalt is , itt még több érdekességet találsz a mindennapok varázslataiból.
Kövess az Instagramon is, és sok olyan fotót láthatsz, ami a blogról vagy a Facebook oldalról kimaradt.