Minden háziasszony álma: a mosókonyha!

A mai, modern családi házakból már nem hiányozhat a mosókonyha. Jó tervezéssel a leghasznosabb helyisége lesz az otthonunknak. A házimunka jelentős részét elvégezhetjük úgy, hogy a lakóterünk szépségén nem esik csorba.

Mosókonyha, az kell!

Már akkor tudtam, hogy lesz mosókonyhám, mikor megvettük a házat. Régen is volt, és akkor is nagyon szerettem. Számomra alapfelszereltség.

Fontos volt, hogy ne a nappaliban száradjanak a ruhák, hogy legyen helye a vasalásra váró holmiknak, hogy a csecsebecséimet átlátható módon tudjam tárolni, hogy a varrógépemnek is legyen megfelelő helye.
Szóval, amint lett rá lehetőségünk, neki álltunk az istállóból kialakítani.

idézet

Tervezés

A mosókonyha tervezése már akkor megkezdődött, amikor a házat alakítottuk át. Szerettük volna, hogy közel legyen a lakás többi részéhez, így már a felújítás során nyitottunk egy ajtót az előtérből az istálló felé. (erről itt olvashatsz)

A régi épület alapterülete alkalmas volt arra, hogy abból válasszuk le a mosókonyhát (is).

A mesterek a víz és a szennyvíz csövezését már akkor megcsinálták, mikor a házon dolgoztak. Előre gondolkodtunk, mert a költözés után pár évvel nem szerettünk volna újra hadiállapotot magunk körül.

Kitaláltuk hová lesz majd a mosdó, a mosógép, a radiátor. Szerettünk volna egy plusz WC-t is, és annak is a mosókonyhába gondoltuk ki a helyét.

Biztos, ami biztos, legyen alapon. Sosem árt, ha nagyobb vendégség, itt alvós társaság van a háznál.

A csövek bekerültek, és türelmesen vártak 1,5 évig arra, hogy elkészüljön a helyiség.

Következő lépésként kijelöltük a falak helyét, majd megkezdtük a kedvenc munkánkat…

Megint betonozás

beton A munka felosztása a szokásos: én kevertem, a férjem eldolgozta

beton Csövek, szerelvények már a falban

Nem lett hatalmas helyiség (9m2), de az aljzatba így is rengeteg beton belement.

A betonozás másnapján beszélgettünk, hogy milyen jó, hogy ez is elkészült, hogy milyen gyorsan végeztünk, mikor mondta a férjem, hogy olyan gyorsan keverted a betont, nem győztem hordani. Erre én, hogy, olyan gyorsan hordtad, hogy alig bírtam keverni…
Szóval a kommunikáció hiánya félreértésékehez vezetett, és fele annyi idő alatt végeztünk mint terveztük.

beton Elszántság, erő, akarat! Már pedig itt mosókonyha lesz!

beton Végre kész! Jöhet a fal

A falak

Nagyon akartunk haladni a projekttel, ezért könnyűszerkezetes megoldást választottunk, ezen belül pedig a gipszkarton mellett döntöttünk.

Ezzel a módszerrel gyorsan le tudtuk választani a mosókonyhát a kazánháztól és a leendő kamrától. Fémprofilokat használtunk, és ezekkel nem okozott nehézséget a fal megépítése.

Miután álltak a falak, az eljárás a régről ismert folyamat volt: javítás, glettelés, csiszolás majd a festés.

gipszkarton Két fal készült gipszkartonból

A másik két fal adott volt. Mindkettő téglából készült, ami a javításukat nem könnyítette meg. Volt velük feladat bőven… Régi vakolatot leverni, újra vakolni, glettelni,csiszolni, festeni…

gipszkarton

gipszkarton A falakon még látszik az istállókra jellemző fekete festék

gipszkarton

Villanyszerelés

A gipszkarton falak elkészülte után jöhetett a villanyszerelés.

Alaposan átbeszéltük hova, mit akarunk. Kitaláltuk a mosógép, a varrógép pontos helyét, a konnektorokat, a villanykapcsolókat.

Burkolatok

Még a ház átalakítás elején egy ismerős a garázsában rendezkedett, és a sok mindene között volt csempe és járólap is. Tudta, hogy mi felújítunk, így szólt, hogy érdekel-e bennünket.

Azt hiszem szerencsések vagyunk, mert több alkalommal előfordult már, hogy hasonló módon jutottunk hozzá számunkra fontos dolgokhoz.

Ha úgy vásároljuk meg a burkolatokat, egész biztosan más színt választok. De így, hogy megkaptuk a kellő mennyiséget, nem akartunk másikat venni.

Megalkudtam a kékkel, és végül nem is bántam meg. A sötétkék csempe nagy kedvencem lett, a járólappal pedig békét kötöttem.

csempe

járólap

járólap Alakul a mosókonyhám

A férjem csempézett, járólapozott, én pedig festettem a falakat. A festés előtt még megmentettünk egy gerendát is, ami nagyon szép dísze lett a mosókonyhának.

járólap Kicsi részlet látszik a gerendából

járólap Mindjárt kész, jöhet a berendezés

A burkolás, festés végeztével jöhetett a berendezési tárgyak tervezése. Izgalmas feladat volt, mert nem akartunk túl sokat költeni, de természetesen szépet, egyedit akartunk.

+ 1 gondolat:
A mosókonyha berendezésében olyan sok újragondolt dolog van, hogy érdemes egyenként megmutatnom őket. A következő posztban sorra veszem az összes ötletünket.

Ha tetszett, kedveld a Facebook oldalt is, itt még több érdekességet találsz a mindennapok varázslataiból.

Kapcsolódó cikkek