Így építs rusztikus hangulatú teraszt bontott téglából
Egy családi ház lakóinak életében talán a terasz az egyik legkedveltebb hely. Sok esetben átmenetet képez a lakórész és a kert között, szinte összeköti a két teret. Ezért (is) fontos, hogy hangulatában, stílusában mindkettőt megidézze. Mert nincs is annál jobb, mint kiülni egy hangulatos verandára, hallgatni a madarak énekét és a reggeli csendben elmélázva meginni a kávénkat.
A “Miházunknak” nem volt sem terasza, sem verandája, csak egy kicsi betonplacc a bejárati ajtó előtt. Arra tökéletes volt, hogy az ajtó előtt ne kelljen a sárban állni, de másra nem igazán lehetett használni.
A kezdetek
Az átalakításkor a bejárati ajtót is áthelyeztük. Már akkor hozzá betonoztunk az ajtó előtti részhez, de így is kicsinek bizonyult az alapterület.
Már ennek a kis terasznak is nagyon örültünk
Jobb híján ezt neveztem ki pihenőhelynek és az akkori állapotokhoz nagyjából passzolt is.
…de az elképzelésemtől még nagyon messze állt.
Ahhoz, hogy még inkább használható legyen újra betonzonunk kellett. Kibővítettük amennyire csak lehetett, így lett a terasz alapterülete 13 m2.
Kizsaluzva a bővítéshez
Milyen legyen, miből épüljön?
A teraszunk sem volt kivétel az olcsó legyen, de jó elvünk alól. Figyelembe véve a hármas szabályt, leszűkült a kör az alapanyagokat illetően.
Szóba került:
-
a fa
-
a tégla
-
a vakolt fal
A választásunk több okból is a bontott téglára esett .
A tégla, és a két kezünk adott volt. Biztosak voltunk abban, hogy ezt is meg tudjuk csinálni mesterember bevonása nélkül.
Mint mindig, most is a férjem volt a kőműves, én pedig a segédmunkás
Találjuk ki
Azt, hogy mi egy régi házat újítottunk fel, soha nem bántuk meg. De be kell vallani, hogy vannak hiányosságai az újjal szemben.
A mi esetünkben az ablakok mennyisége az, ami leginkább zavaró.
Az előző házamnál rengeteg ablak volt. Nagyon jó volt, hogy napkeltétől napnyugtáig körbe sütötte a nap. (Igaz, az ablakok pucolása már nem volt ekkora élmény…)
A “Miházunknál” több nyílászáró beépítésére nem volt lehetőség, így a terasz megtervezése nagy odafigyelést igényelt.
Azon az ablakon át jut be a fény a nappalinkba ami a teraszon van. Így az elképzelésünk, hogy fedett teraszunk legyen, alapos fejtörést okozott.
Pillérek
A pilléreken sokáig gondolkodtunk. A stabilitás miatt három mindenképpen kellett, de így a középső épp az ablak vonalába került volna, ami nem igazán szerencsés.
A tervezgetések, méricskélések után végül négy tartóoszlop lett, így sikerült kikerülni az ablakot.
A négy pillérrel sikerült szabadon hagyni az ablakot
Zárt vagy nyitott?
A ház vidékies jellege miatt szerettük volna, ha a parasztházak tornácos, gádoros hangulata megjelenik nálunk is. Ezért úgy döntöttünk, hogy az oszlopok között parapet magasságig felfalazunk. Így lett igazán hangulatos, és a port sem tekeri be annyira az ajtó elé a szél.
Alakul a veranda
A terasz bejárata
Az első gondolatunk az volt, hogy a bejárati ajtóval szemben legyen a terasz bejárata is. Tetszett is, nem is az ötlet, mert azt hiszem mutatós lett volna így, de nem lett volna igazán praktikus.
Egy barátos, beszélgetős délutánon született meg a kérdésünkre a válasz…
A jól használhatóság miatt végül az utcaajtóval szemben lett a terasz bejárata. Aztán tovább gondoltuk az ötletet, és az udvar felől is nyitottan hagytuk a terasz oldalát. Így nem kell kerülni, jobbról - balról is egyszerű a közlekedés.
Az utcáról, udvarról is könnyen a teraszon lehetünk
A tető
Már a tervezés során szóba került, hogy a terasz tetejére milyen megoldások jöhetnek szóba.
Lehetett volna:
- bitumen zsindely
- cserepes lemez
- polikarbonát lemez
- cserép
A legpraktikusabb az átlátszó műanyag lett volna, de annyira idegennek éreztük, hogy lemondtunk róla. Annak ellenére döntöttünk a cserép mellett, hogy tudtuk, gondot jelenthet majd, hogy elfogja a fényt.
Az elképzelt házunkba egyszerűen nem illett be más.
Tető készítése
Tudtuk, hogy sok fényt “ellop” majd tőlünk a terasz cserepes teteje, és ezt a problémát már az ácsolásnál is figyelembe vettük. Kis lejtést kapott a tető, így ezzel a megoldással valamicskét tudtunk javítani a helyzeten.
Kőműves, ács, tetőfedő… 3:1
Hogy a kicsi lejtés és a bontott cserép minősége miatt ne ázzon be a terasz, az én drága férjuram impregnálta a cserepeket. Olajjal átkente őket, és ezt két évente megismétli. Ragaszkodtunk a cseréphez, és ennek ez az ára.
Meg persze a kevesebb fény… De hát valamit valamiért…
Első lépésként egy “futót” rögzített a férjem a ház falára, majd egy gerendát a négy pillérre. Erre a gerendára kerültek a szarufák.
Ezek egy része még a hajópadlók alatt párnafaként voltak használatban, de az átalakítás során megmentettük őket.
A gerendát a szomszédtól kaptuk, és körülbelül 200 éves lehet. Nagyon szeretem-szeretjük, hogy olyan patinás, rusztikus hangulatot áraszt.
A tetőlécezés után következett a cserepezés (üveg cserepeket is tettünk fel, hogy becsalogasuk a fényt házba), majd az ereszcsatornák felrakása.
Átfestettük az ereszt is
Lezárásként a régi hajópadlóból lettek elkészítve a szegőlécek és az oromdeszkák.
A terasz aljának burkolása
A teraszt ősszel kezdtük el megépíteni, ezért nem is tudtuk teljesen befejezni.
Az alja betonos maradt, ami nem volt se szép, se jó. Nem lehetett rendesen takarítani, a napi használat során koptattuk a betont és hordtuk be a lakásba.
Kellett valamiféle megoldás, amit a hideg időben is meg lehetett csinálni, és mivel ideiglenes, nem is kerül sokba.
A nagy vágyam az volt, hogy téglával burkoljuk le az aljzatot is, de ezt a munkát télen nem tudtuk elvégezni.
A megoldás a felújítás során felszedett hajópadló lett. Könnyen tudtunk vele dolgozni, és ingyen volt. Egyszerű volt a takarítása, olyan jó kis kultúrházas hangulatot adott. Átmenetileg tökéletesen megfelelt.
Hajópadló a teraszon
A ház részévé vált a terasz
A teraszunk beolvadt az otthonunkba. Olyan, mint egy kültéri nappali. Szeretem “öltöztetni”, dekorálni évszakhoz, ünnephez illően. Szeretünk kint kávézni, reggel csak kikukkantani, hogy milyen is az idő.
Úgy érzem sikerült megvalósítani azt, amit elképzeltünk. A terasz folytatása lett lakásnak, de harmonizál az udvarral és a kerttel is.
+ 1 gondolat:
Egy régi ház felújítása, átalakítása mindig kompromisszumokkal jár. Az, hogy kinek mi az elsődleges, mi a fontos, nagyon eltérő. Persze, mi is örülnénk a több fénynek, a nagyobb világosságnak, de az, hogy sikerült megőriznünk a házunk parasztházas “egyéniségét” nekünk fontosabb volt.
Ha tetszett, kedveld a Facebook oldalt is. Itt még több érdekességet találsz a mindennapok varázslataiból.
Kövess az Instagramon is, és sok olyan fotót láthatsz, ami a blogról vagy a Facebook oldalról kimaradt.