Kreatív advent, avagy legyen stílusa a télnek

Szeretem a telet… És legalább ennyire szeretem a készülődést a karácsonyra. Az advent időszaka épp erről a várakozásról szól. Öltöztessük hát díszbe a környezetünket, hogy méltón fogadjuk a legszebb ünnepet! Azt hiszem, ebben az esetben is igaz a mondás, miszerint az út épp olyan fontos, mint a cél maga.

Hangolódjunk a télre!

Az október végi óraátállítással egyidőben jelentkezik bennem az igény a fényre, a bensőséges hangulatra.
Ezért is kedves számomra a november végén kezdődő advent, hisz’ ebben a pár hétben megszelídíthetjük a tél komorságát a szebbnél szebb dekorációkkal.

Fények az udvaron

Ha választanom kellene a számomra legkedvesebb téli dekorációk közül, egyértelműen a kültéri fények nyernének. A hangulat, melyet az apró fények összesége idéz elő, számomra a csodával határosak.

karácsony

Nincs túl sok fényfüzérünk. A teraszunk pillérei között, a járdán két cserepes tujánkon és egy raklapból készített fenyőfán van csak karácsonyi világítás.

Hogy ez sok vagy kevés ízlés dolga, én próbáltam ebben is mértéket tartani. Tudjátok, a kevesebb néha több.

Semmiképpen nem akartam keverni a hideg-meleg árnyalatokat, ezért hogy egységessé váljon az udvar, mindenhova hideg fehér színűt választottam. Nekem ez adja vissza leginkább az évszakhoz illő jeges hangulatot.

Koszorúk, kopogtatók és más csecse-becsék

Az udvar és a különböző épületek sem maradhatnak ki a téli hangulatból.

Koszorúk házilag…

A koszorúkhoz az alapot a férjem szőlővenyigéből készíti, és én díszítem fel. A piros csipkebogyó és a borostyán remekül illik a “Miházunk” vidékies stílusához. Kiegészítésként használtam már rozsdásított hungarocell golyót, szódabikarbónából készült díszt, kicsi kerámiákat…
Csak a fantáziánkon múlik, hogy tesszük egyedivé a koszorúalapot.

karácsony Kis csizma, borostyán és hóbogyó a koszorún

karácsony A kisház sem maradhat ünnepi dísz nélkül

karácsony A hófedte koszorú igazán stílusos

…és ha nem tudunk készíteni

Van, hogy a hétköznapi elfoglaltságok közepette nem érünk rá házilag dekorációkat készíteni, vagy talán gondot jelent a hozzávalók beszerzése.
Sebaj!
A karácsony nem is lenne karácsony, ha olykor olykor nem lepnénk meg az otthonunkat - és magunkat - egy-egy dekorációval. A készen vásárolt díszek esetében is törekszem a természetességre, hogy meg legyen az összhang a már meglévő dolgainkkal.

karácsony A sufniba vezető ajtó is ünneplőbe öltözött

A bejárati ajtón lévő kopogtató régi kedvenc.

karácsony

Mindenből lehet dekoráció

A különböző anyagok felhasználásával a téli udvart is hangulatba lehet hozni.

Kaspók, cserepek

A bádogfazékban nyáron muskátli volt, télen tuja és fenyőtoboz kerül bele.

karácsony Tujaágak, tobozok, csillag. Igazi karácsonyi kellékek

A kertilak mellé is került egy kicsi fenyőfa.
A hungarocell alapra fenyőágakat ragasztottam, és az egészet egy agyagkaspóba tettem. Pár házilag készült dekoráció került még rá, és heteken át díszítette a kertet.

karácsony Ötletes dekoráció fillérekből

A hulladékfa is lehet alapanyag

Tűzre szánt raklap, hasábfa, ágak, mind mind lehetőség arra, hogy készítsünk valami új dekorációt.

karácsony

A raklap felső részét használtuk fel a kinti karácsonyfához. Miután formára vágta a férjem, régi kötéllel és szalma díszekkel dekoráltam.

karácsony

Egy hasábfa, dekorgumi, hungarocell labda és zsenília drót. Ennyi kellett csak az angyalkához.

Kerti advent

karácsony A természet mindig szépet alkot

Ne felejtsük el a természettől kapott dekorációkat sem. A fenti a képen a mályva deres magháza tökéletes kiegészítése a téli hangulatnak. A hunyor is ilyenkor kezdd el virágozni, és a kertben, teraszon egyaránt mutatós.

karácsony A tél virága, a hunyor

karácsony Igazi kertészes adventi koszorú

Ünneplőben az ablak

Az ablak, az ablakpárkány nagyon jól dekorálható. Lámpásokkal, ládadíszekkel, örökzöldekkel más -más hangulatot tudunk elérni.

Két éve fenyőágból, csillagból, borostyánból, karácsonyi gömbből csináltam meg több ablakdíszt. Nagyon hangulatos volt, és az már csak bónusz, hogy hónapokon át megtartották az eredeti formájukat.

karácsony Ugye, hogy hangulatos?

karácsony

Tavaly télen hungarocell kúpokból készítettem a téli ablakdekort. Kőpasztával és rozsdaeffektel egy régi fiókot és dobozt gondoltam újra.

karácsony

karácsony A ládában, ablakban is ott vannak a csillagok

karácsony

A játékos ötletek

Séta a természetben

Tavasztól őszig a ház körüli munkák miatt kevesebb időnk van, de télen szinte mindennap gyalogolunk egy jót. Hétvégén - mikor sikerül világosban elindulnunk - a határt vesszük célba, s közben az őzikéket, nyuszikat is kifigyeljük.

Hóember, hóangyal

Sportolunk is, szórakozunk is, miközben hóembert építünk. Jó móka, és nem életkor függő. Bevallom, hóangyalt is szoktam csinálni, sőt, még szánkózni, csúszkálni is szoktunk.

karácsony Minden évben építünk hóembert

A hideg után pedig jöhet egy kis vitamin utánpótlás.

karácsony

Advent otthon

Van még egy téli programunk, amit én “paraszt adventnak” neveztem el, a szó legszebb értelmezésében. Az adventi vásárok mintájára találtam ki; van itt hideg, karácsonyi dal, tea, forraltbor, rágcsálnivaló, fények, beszélgetés.

Szigorúan kint, a teraszon tartjuk a szomszédokkal, barátokkal. Beszélgetünk egy jót, forraltborozunk, teázunk, jól átfagyunk és élvezzük az együtt töltött időt.

Évek óta megrendezzük, és nagyon úgy tűnik sikerült új hagyományt teremtenünk.

Ugye, milyen sok lehetőséget rejt a tél? Csak rajtunk múlik, hogy mennyire tesszük szerethetővé.

+ 1 gondolat:
Ha nem tudsz változtatni a körülményeken, változtass a hozzáállásodon - tartja a bölcs mondás, és én teljesen egyetértek vele. Akkor is lesz tél és hideg, ha nem látjuk szívesen. Vegyük hát észre a sok szépséget, amit ez az évszak képes adni nekünk, és máris jobb színben látjuk a világot.

Ha tetszett, kedveld a Facebook oldalt, itt még több érdekességet találsz a mindennapok varázslataiból.

Kövess az Instagramon is, és sok olyan fotót láthatsz, ami a blogról vagy a Facebook oldalról kimaradt.

Kapcsolódó cikkek