Kerti kiülő olcsón, stílusosan, sajátkezűleg
A családi ház tökéletes választás volt a részünkről. Az udvart és a kertet legalább akkora lelkesedéssel alakítottuk ki, mint ahogy a “Miházunkat” is felújítottuk. A szép kert pedig igazán megérdemelt egy stílusban passzoló kerti kiülőt is.
Előre tervezés
A kerti kiülőnk teljes egészében a férjem érdeme.
Éveken keresztül előrelátóan tette félre azokat a deszkákat, faanyagokat, amikről úgy gondolta, hogy felhasználhatóak lesznek majd a későbbiekben.
Az előző posztban már írtam a tűzrevaló kreatív felhasználásáról.
A téli tüzelőnk egy részét évek óta akác deszkaszél képezi, és a tervezett pihenő elkészítéséhez is jónak tűnt ez a faanyag.
Több okból is ezt választottuk a kiülő megépítéséhez:
- ellenáll az időjárás viszontagságainak
- nem kellett külön anyagot venni hozzá
- az egyéb anyagok ott voltak a ház körül
- kellően girbe - gurba
A vidékies kertünk és a kiülőnk között teljes lett a harmónia
Inspirálódás
Azt megbeszéltük, hogy rusztikus hangulatú pihenőhelyet szeretnénk.
Mivel a házunk is egy régi, felújított ház, ahonnan “hiányzik” a derékszög, a párhuzamos és a merőleges, az udvarra sem akartunk túl szabályos építményt.
Sokat ötleteltünk, körbenéztünk a neten, és lassan kezdett kialakulni az én férjuram fejében, hogy a mi alapanyagainkból mit lehet összehozni.
A kiülő
A kiülő készítéséről nem igazán tudok részleteiben írni, ezért rendhagyó módon most egy “képriport” következik.
( Sajnos néhány kép nem a legjobb minőségű, ezért elnézést kérek.)
Az alapanyag
Két évi adagból lettek kiválogatva a megfelelő méretű deszka darabok. Fontos volt, hogy legyen köztük kellő hosszúságú a padnak és az asztallapjának.
Akác deszkaszél leszállítva, kezdődhet a válogatás
Kezdődik a “legózás”
Mivel nem szabályos deszkákból és gerendákból épült fel a kiülő, ezért elég sokat kellett tili-tolizni az anyagokkal. Épületfából lényegesen egyszerűbb lett volna, de nem akartunk sokat költeni.
Az olcsó legyen, de jó elvünkhöz itt is ragaszkodtunk.
A felhasznált anyagok kérgezésével indult a projekt
Készül a vázszerkezet
Az, hogy mi legyen majd a kiülő tetején, eléggé feladta a leckét… Nem akartuk olyan anyaggal lefedni, ami nem illik bele az általunk elképzelt képbe. Cserép lett megszavazva, de ez a súlya miatt okozott némi fejtörést.
Először csak három pár szarufát tettünk fel, aztán inkább négy pár lett belőle, hogy ne jelentsen problémát a cserép súlya.
Helyükre kerültek a szarufák
Alakul, épül
Felkerültek a tetőlécek, indulhat a cserepezés.
Ránézésre összeállt a dolog, de még volt vele feladat. Hogy stabil legyen, sok merevítőt be kellett még építeni.
A cserép illik hozzá a leginkább
Mikor ezzel elkészült a férjem, jöhetett a csinosítás.
A kúpcserepet - ugyanúgy mint a régi házaknál - fehér mésszel kente át. Felkerült a bádog, az oromdeszka, az oromdísz és egy patkó is. Végül az egész megkapta a lenolajos kényeztetést.
Helyére került az oromdeszka, a dísz és egy patkó is
Mi legyen a talpunk alatt?
Sokat gondolkodtunk azon, hogy mit kezdjünk az aljával.
Füvesnek nem akartuk meghagyni.
Egyrészt ott nem is nő meg rendesen, másrészt ami megnő letapossuk, ahol pedig nem, ott meg nem lehet hozzáférni a fűnyíróval.
Szerettük volna téglával leburkolni, de az össszeset elhasználtuk, (hogy hova, arról ebben a posztban olvashatsz,) így aztán muszáj volt valami ütős, de stílusban odaillő, és persze olcsó megoldást találnunk.
Tiborom ötlete volt az akácfa szegély, amivel én teljesen egyetértettem. Tökéletesen illik a házhoz, hisz az udvaron is ebből készültek az ágyásszegélyek és nem került semmibe.
Az akácfa szegély már a helyén
A kiülő alá geotextíliát tettünk, és kb 1 m3 16 - 32-es mosott kavicsot terített el a férjem, amit a közeli bányából hozattunk.
A kavics remek választás volt
Lassanként elkészültünk vele, és birtokba vehettük. Sütögetés, tárcsázás idején a legjobb hely. Árnyékos, hangulatos és ennél többre nincs is szükség.
Jól esik itt meginni a kávénkat
A tetőteraszról fényképezve
Párnatartó láda
A használat során jött elő egy apró hiányosság.
Tavasszal, nyár végén már hűvösnek éreztük a padot mikor leültünk, és mindig a lakásból kellett kicipelni a párnákat.
Ez kicsit macerás volt, ezért aztán a férjem ezt a gondot is orvosolta nekem.
Egy nagy alkatrészes ládát alakított át kültéri ládának, ami nemcsak stílusos lett, hanem praktikus is. Nem ázik be, így már tavasztól őszig az udvaron is kéznél lesznek a párnák.
A vaslemez betét megvédi az esőtől a ládát
Apró kis részletek a ládán: sarokdíszek, fa tulipán
Azt hiszem, így már késznek nevezhetjük a pihenőhelyünket…
+ 1 gondolat:
Ha a sok munkaórát nem számoljuk, akkor kevés kiadással lett egy szép, egyedi kiülőnk. Persze, az akácfáért fizettünk, de pluszban nem kellett venni semmit. Még a csavarok is azokból a kábeldobokból lettek kiszedve, amik már évekkel ezelőtt kerültek hozzánk. A cserép szintén adott volt. A geotextília és a kavics az, amiért pénzt adtunk, így mondhatom, hogy ez a projekt nagyon megérte.
Ha tetszett, kedveld a Facebook oldalt is. Itt még több érdekességet találsz a mindennapok varázslataiból.
Kövess az Instagramon is, és sok olyan fotót láthatsz, ami a blogról vagy a Facebook oldalról kimaradt.